üdvözlünk!

Ezen a fórumon babafigyelőbe invitálunk téged. Szeretnénk információkat, praktikákat, hasznos ismereteket megosztani veled e témakörben. Azért, hogy kiegyensúlyozott, boldog legyen számodra ez az értékes idő.

Ugyanakkor arra kérünk, hogy ismereteiddel, tapasztalataiddal te is járulj hozzá ennek az oldalnak a szerkesztéséhez. Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnál bővebben, vagy tapasztaltál olyat amiről úgy gondolod mások számára is hasznos lehet kérlek írj!

szülés


A SZÜLÉSRŐL ÁLTALÁBAN
A bevezető szakasz
Latencia-szaknak hívják, hiszen ilyenkor – bár a test és a lélek is dolgozik a szülés előkészítésén – szinte minden észrevétlenül zajlik. Vannak már méhösszehúzódások, de rendszertelenek, nem is túl erősek. A méhnyak megrövidül, a méhszáj ez alatt lassan felpuhul.
A tágulás időszaka
A méhszájnak ki kell tágulnia, majd eltűnnie, hogy utat engedjen a magzatnak. A méhösszehúzódások lassan rendszeresek lesznek, mind gyakrabban jelentkeznek. A méhszáj tágulása fokozatosan eléri a tíz centit, végül annyira kitágul, hogy mind a vizsgáló ujj számára, mind pedig a baba elől eltűnik.
. A tágulási szak elején az anya tudatos viselkedése még nagyon erős, ám a történések egyre inkább befelé hívják. . Aki kórházban szül, leggyakrabban ilyenkor indul útnak. Az utazás, az új környezet lassíthatja a szülés menetét: az összehúzódások ritkábbak lesznek, vagy egy időre le is állhatnak.
Ezután kezdődik az aktív vajúdás: már kevésbé érdekli, mit gondolnak róla, nem "viselkedik". Átmeneti hangulatváltozás, hányinger, hőérzékelés-változás, remegés kerítheti hatalmába rövid időre. A tünetek megszűntével pontos időközönként érkező mélyebb, nagyjából ötven másodpercig tartó méhösszehúzódások jelentkeznek.
A kitolási szak
A kismama ellenállhatatlan nyomási ingert érez. A magzat feje leszáll a hüvelybe, fokozatosan elfordulva a gát belsejének feszül. A gát izomlemezei átmenetileg megnyúlnak, a gát előredomborodik, a hüvelybemenet kinyílik. Hamarosan láthatóvá válik a homlok, az orr, az arc, kibújik a fej. Újabb méhösszehúzódás hatására megjelenik a két váll, majd kicsusszan az egész test. Megérkezett a kisbaba.
Nem ritka, hogy a kitolási szak előtt átmenetileg több-kevesebb időre megszűnnek a méhösszehúzódások – a nők egyik legnehezebb feladata következik: ki kell engedni a biztonságos anyaméhből a kisbabát.
A lepényi szak
A magzat megszületése után világra jön a méhlepény is. Ha az anya szoptatni kezd, könnyebben lejátszódik ez a folyamat. A bába megvizsgálja, hogy ép-e, nem maradt-e a méhben lepénydarabka. Ez ugyanis erős, veszélyes vérzést okozna.

 FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS SZÜLÉS KÖZBEN
Fontos beszélni a szülés alatti fájdalomcsillapításról: kismama magazin cikke alapján Összefoglaló a fájdalomcsillapítás lehetséges eszközeiről.
Mi is okozza a fájdalmat? A tágulási szakban a méhnyak tágulása és a méh összehúzódásai okozhatják ezt az érzést. A kitolási szakban érzett fájdalomért a hüvely tágulása, a medencefenék, a gát feszülése felelős. A fájdalom a szülő nőre és a születendő magzatra is hat. Ha nagyon erőteljes, akkor stresszreakciót válthat ki. Ez fokozott energiafelhasználással jár, amely gyors kifáradáshoz, a méhösszehúzódások gyengüléséhez, a fájdalomküszöb további csökkenéséhez vezet. Normális szülésnél ez általában nem zavarja meg a szülés természetes lefolyását, ha azonban szövődmények lépnek fel, ugyanez a helyzet komoly veszélyt jelenthet az anyára és a magzatra nézve, és megnyújthatja a szülés időtartamát.

Gyógyszer nélküli fájdalomcsillapító eljárások:

Pszichoprofilaxis:

Lényege: a félelem és a szorongás csökkentése, információátadás, a szülés körülményeinek és lefolyásának ismertetése, az apa jelenlétének szorongáscsökkentő hatása
Előnye: a biztonságérzet növekedése, nincs káros mellékhatás
Hátránya: nem biztosít fájdalommentességet
Jó tudni: előzetes felkészülést, tájékozott, türelmes segítőket igényel

Aktív szülés:
Lényege: a fájdalommal való megküzdés sokkal hatékonyabb, ha szembenéző, megküzdő stratégiát választhatunk. Ezért igyekeznek biztosítani a szülő nőnek, hogy ősi ösztönei szerint alakítsa a vajúdást és a kitolási szakot, azt a pozíciót válassza, amelyet ösztönei diktálnak
Előnye: semmilyen mellékhatással nem kell számolni
Hátránya: az orvosi beavatkozásokat nehezebb kivitelezni
Jó tudni: a legtöbb kórházban nehézségekbe ütközik a megvalósítása

TENS – azaz elektrostimuláció
Lényege: két elektródapárt helyeznek el a csigolyák közelében, és az elektródákba egyenáramot vezetnek
Előnye: a tágulási szakban megfelelő fájdalomcsillapítást biztosít, mellékhatása nem ismert
Hátránya: a kitolási szak fájdalomcsillapítására nem elég hatásos
Jó tudni: a módszer hatásmechanizmusa nem teljesen tisztázott, speciális készülék kell hozzá, ez kevés helyen hozzáférhető

Vízben szülés
Lényege: a szülő nő a vajúdás teljes időtartama vagy egy része alatt vízzel telt kádban helyezkedik el, vagy zuhanyozik
Előnye: a tágulás gyorsulása, méhszájlazító hatás
Hátránya: a fertőzés lehetősége
Jó tudni: nem készültek felmérések arra vonatkozóan, hogy van-e kockázata annak, ha a magzat a vízbe születik

Hipnózis
Lényege: a szülő nő a vajúdás időtartama alatt megváltozott tudatállapotba kerül, s ez lehetővé teszi a fájdalom átértékelését
Előnye: a szorongás, a félelem csökkentése, a tágulási szak rövidülése, a kifáradás veszélyének csökkenése, kellemesebb élménnyé teszi a szülést
Hátránya: csak képzett hipnoterapeuta tudja végezni
Jó tudni: nem mindenkinél alkalmazható a módszer kellő hatékonysággal

Akupunktúra
Lényege: a hagyományos kínai orvoslás szerinti akupunktúrás pontok stimulálása
Előnye: nincs káros mellékhatása
Hátránya: nem terjedt el a nyugati országokban, nem biztosít tökéletes fájdalommentességet
Jó tudni: a hatásosságára vonatkozó vizsgálatok eredményei ellentmondóak

Gyógyszeres fájdalomcsillapító eljárások:

Kábító fájdalomcsillapítók

Lényege: az érzéstelenítő anyagot (például pethidint) izomba fecskendezik vagy intravénásan adagolják, 3-4 órán át hat
Előnye: a gyorsan kialakuló hatás, a méhszáj gyorsabb tágulása
Hátránya: gyorsan átjut a méhlepényen, és csak napok múlva tűnik el teljesen az újszülött szervezetéből. Szövődményei: hányinger, hányás, a fájástevékenység gyengülése, légzésproblémák és szokatlan viselkedés az újszülöttnél
Jó tudni: Megfelelő adagolás mellett a nemkívánatos hatások mérsékelhetők, és egy másik gyógyszerrel ellensúlyozhatók

Gázkeverékek, kéjgáz
Lényege: Önbelélegző készülék segítségével a nitrogénoxidul-oxigén 50-50 százalékos keverékét lélegzi be a szülő nő a méhösszehúzódások alatt
Előnye: a szer kiürül a légutakon keresztül, nem halmozódik fel a szervezetben, és az anya mindig a megfelelő mennyiségben kapja az oxigént is. Adagolása egyszerű, könnyen elsajátítható. Hatása gyors, biztonságos
Hátránya: Kilégzéskor szennyezi a légteret, bizonyos mértékig valamennyi agyi központ működését gátolja, s mivel átjut a lepényen, a magzatnál is hasonlóan hathat. Nem biztosít teljes fájdalommentességet
Jó tudni: Speciális felszereltséget igényel

Spinális érzéstelenítés
Lényege: Az érzéstelenítőt egyszeri adagban a spinális térbe juttatják egy vékony tű segítségével a 2-3. vagy a 3-4. csigolya közé
Előnye: A hatás gyorsan és megbízhatóan jelentkezik, ezért főként császármetszéseknél alkalmazzák
Hátránya: Szülési fájdalomcsillapításra ritkán alkalmazzák, mert a kismama aktív közreműködését gyakorlatilag lehetetlenné teszi, deréktól lefelé semmit sem érez. Így a szülést műszeresen kell befejezni. Gyakori szövődménye a súlyos, napokig tartó fejfájás
Jó tudni: Spinális érzéstelenítés után hanyatt kell feküdni 24 órán keresztül, bár ennek fejfájást megelőző hatása nem bizonyított

Epidurális érzéstelenítés / EDA
Lényege: Az epidurális érzéstelenítéskor a tűt a spinális érzéstelenítéshez hasonlóan két csigolya között vezetik be az epidurális térbe. Ezután a tűn keresztül egy finom csövet juttatnak ugyanide, majd a tűt kihúzzák. Az érzéstelenítőt ezután a katéteren keresztül adagolják szükség szerint kettő-négy óránként
Előnye: nagyon hatékony, fájdalommentességet biztosít, kevés anyai és magzati kockázattal kell számolni
Hátránya: Többnyire ágyhoz kötöttséggel jár. Szövődménye lehet: a kitolási szak megnyúlása, a nyomási reflex csökkenése, vérnyomásesés, remegés, szédülés, hányinger, viszketés, vizeletvisszatartási probléma, hátfájás, szakszerűtlen beadásnál 36-48 óra múlva kínzó fejfájás
Jó tudni: Egyik változata az úgynevezett "sétáló" EDA. A beadott gyógyszerkoktélnak köszönhetően járkálni is lehet


A SZÜLÉSI FÁJDALMAK KEZELÉSE MAMATENS KÉSZÜLÉKKEL
A  tens elmélete
A TENS egy mozaikszó: transcutaneous electrical nerve stimulation. A bőrön keresztül történő idegi ingerlést jelent.
Az elektromosságot még nem ismerték, de már végeztek elektroterápiás kezeléseket. A római császárság idejében Claudius császár uralkodása alatt a fürdőmedencébe bénult gyermekek mellé elektromos halakat helyeztek, és ezek áramütésétől várták a bénulások oldódását, javulását. A kezelésekhez háromféle halat, elektromos harcsát, zsibbasztó ráját és elektromos angolnát használtak.Az elektromos kezelések modernkori változatát Melzack és Wall orvostudósok dolgozták ki a hatvanas évek elején.
A fájdalomérzés az agyban tudatosul. A fájdalomingereket az agyba az idegvégződések az idegpályákon keresztül juttatják el, nagyon bonyolult áttételeken keresztül. Melzack és Wall megállapították, hogy a gerincvelő hátsó szarvában lévő vastag idegrostok egy 144 Hz-es frekvenciájú hullámmal nagyon jól ingerelhetők a bőrön keresztül. Ezek az idegrostok fogadják a perifériákról érkező fájdalomingereket. Ezek feladata ezt megszűrve az ingert az agyba továbbítani. A külső ingerlés hatására ezek az idegrostok egy "telítettségi" állapotba kerülnek, tehát nem tudják fogadni a perifériákról érkező fájdalomingereket. Mintegy bezárják előttük a kaput, s így az agyba nem továbbítanak fájdalomingert. Ezáltal megszűnik a fájdalomérzet.
Ma az az elfogadott álláspont, hogy az egyén fájdalomtűrő képessége attól függ, mennyi az endorfin termelése. Ez a hormon a szervezet saját fájdalomcsillapítója. Nemcsak fájdalmat csillapít, de jutalmaz is. (Ennek is köszönhető, hogy a szülés a fájdalom ellenére boldogságot okoz) A tens kedvező hatása, legalábbis részben az agyban történő endorfin felszabadulás stimulálása révén jön létre. A fájdalomcsillapítók gyakori alkalmazása gátolja a szervezet endorfin termelő képességét. Szemben a tens készülékek hatásával, ami kifejezetten elősegíti a termelődését

A mamatens készülék használata

Ez egy olyan tens készülék, amit kifejezetten a szülési fájdalmak kezelésére fejlesztettek ki.
Maga a szerkezet könnyű, lehet vele mozogni, ami a vajódás időszaka alatt fontos szempont. Tartozik hozzá egy övcsipesz és egy könnyen oldódó nyakpánt. Ezek is a mobilitás biztonságát szolgálják.
A működtetés megkezdése előtt négy elektródát kell elhelyezni a hátra. Sohasem a hasra! Az első elektródapár a melltartóvonal alá, a második közvetlenül a popsi fölé kell hogy kerüljön a gerincoszlop két oldalára. Ezek azok a pontok, ahol a méh felől érkező érző idegpályák belépnek a gerinccsatornába.
 A mamatens kezelése könnyen elsajátítható. Lehetővé teszi, hogy a szülő mama maga irányíthassa a fájdalomérzet függvényében a fájdalomcsillapítást.
Három program biztosítja a lehetőséget, hogy a fájdalom típusának megfelelően váltogatható legyen az üzemmód, az intenzitási szint.
Az A program a méhszáj tágulásának kezdetekor nyújthat segítséget. Serkenti az endorfinok felszabadulását, enyhén nyugtató hatású. A1 üzemmód a fájások között, A2 üzemmód a fájások során nyújt segítséget. A vajúdó nő egy gombnyomással váltogathat az üzemmódok között. Az elektromos impulzusok erőségét is lehet változtatni.(15 intenzitási szintje van)
A fájások erősödésével már nem nyújt elegendő segítséget az A program ekkor a programválasztó gomb segítségével válthatunk a következő fokozatra. Hogy mikor következik el ez a pont, az mindenkinél egyéni. Ebben a programban is két üzemmód van: fájások között B1, fájások során B2. Ha jön a fájás, csak egy gombnyomás…Itt az előzőektől kissé eltérő jellegű stimulációval találkozhat a mama( enyhén bizsergő érzés)
Közvetlenül a kitolási szakaszt megelőzően annyira megerősödhetnek a fájások, hogy a mama úgy érezheti, hogy már a B program sem nyújt elegendő segítséget. Ekkor lehet váltani a harmadik programfázisra. A C1 üzemmódban beállított kellemes intenzitás szint a C2 üzemmódban addig emelkedik, amíg a gombot lenyomva tartjuk
A készülék bérleti rendszerben érhető el. Tájékoztatást találhatsz erre vonatkozóan itt:http://babafigyelő.hu/termekek.htm