üdvözlünk!

Ezen a fórumon babafigyelőbe invitálunk téged. Szeretnénk információkat, praktikákat, hasznos ismereteket megosztani veled e témakörben. Azért, hogy kiegyensúlyozott, boldog legyen számodra ez az értékes idő.

Ugyanakkor arra kérünk, hogy ismereteiddel, tapasztalataiddal te is járulj hozzá ennek az oldalnak a szerkesztéséhez. Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnál bővebben, vagy tapasztaltál olyat amiről úgy gondolod mások számára is hasznos lehet kérlek írj!

2010. július 31., szombat

fél évnyi alvást veszíthetünk két év alatt

Az újszülöttek szülei 6 hónapnyi alvási időtől is eleshetnek a gyermek életének első két évében - állapította meg egy tanulmány. Többségük négy óránál is kevesebbet tud zavartalanul pihenni éjszaka a csecsemő sírása miatt. A legtöbb felnőttnek 24 óránként minimum 5 órányi folyamatos alvásra van szüksége, hogy az életfunkciói megfelelően működjenek, de az is előfordul, hogy valakinek 8 óra szükséges. Ezzel szemben
az újszülöttet vagy 2 éven aluli gyermeket nevelő szülők majdnem kétharmada csak 3 és háromnegyed órát tud aludni. Ez csupán a 75 százaléka az ajánlott minimum időtartamnak.


Néhány igazán peches szülő - a vizsgált személyek 12 százaléka - kevesebb mint 2 és fél órát tud éjszakánként aludni. A szakemberek kimutatták, hogy a rendszeres rövid szunyókálásokat is beleszámítva, az anyák és apák többsége összességében hathónapnyi alvástól esik el két év alatt.

A kutatásban több mint ezer szülőt kérdeztek meg.

A szülők nagymértékű alváshiánytól szenvednek, ami hangulatingadozásokhoz, depresszióhoz és veszekedésekhez vezet, és olykor az is előfordul, hogy szakítanak - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján. Forrás:  MTI 2010.07.30

Mit tegyünk, hogy ezt elkerüljük?

Néhány ötlet amivel az alváshiány okozta rossz hangulatot elkerülhetjük:

- tartalékoljunk!

Előre készüljünk fel az alváshiányos állapotra. Egy másik kutatás szerint ugyanis előre töltekezéssel jól kompenzálható az alváshiány okozta teljesítményromlás, hangulati érzékenység.Egy katonai kutatóintézetben a vizsgálati személyek egyik felének több alvást engedélyeztek a megszokottnál, míg másik felük átlagos mennyiséget pihent. A következő héten erősen csökkentették az alvás mennyiségét, mindössze napi 3 órát alhattak. Mindezek után még feladatokat is kaptak. Azt találták, hogy azok akik előre pihenhettek jóval jobb teljesítményt értek el, érzelmileg is terhelhetőbbek voltak.

Tanulság tehát: amikor csak teheted- a baba is alszik- tedd te is ezt

- gyógyító gondolatok

Bizonyított tény, hogy a pozitív gondolatok kedvező hatással vannak a teljesítményünkre, érzelmi, hangulati életünkre. Ezért gondolj ilyenekre: "átmeneti állapot, tinédzser korában majd annyit alszik, hogy megunom" "Ezt az időt is vele tölthetem" stb....

-végezz testmozgást!

A testmozgás endorfint szabadít fel, ami boldogsághormon is egyben. Napi fél óra séta is csodákra képes! Tedd hát babakocsiba, vagy hordozókendőbe és irány a szabad levegő, ideális esetben a természet lágy öle.

-kezd egy mosollyal!

a bohócdoktorok, nevetésterápia kitalálói azt találták, hogy a mosolygás, nevetés jótékonyan hat a szervezet védekező mechanizmusára, stimulálja saját erőtartalékainkat, jókedvre derít legsötétebb pillanatainkban. Kipróbáltam, működik. Bármilyen rossz a hangulatod próbálj meg mosolyogni. Elolvashatsz egy viccet is.


-Jutalmazd meg magad!

Bár a pénz a tárgyi eszközök önmagukban nem boldogítanak, de egy jól eltalált apróság jókedvre deríthet. Igenis  nagy munka szülőnek lenni és ezt jutalmazni is kell. Amíg a gyerek mosolyával, ölelésével nem tudja ezt " megfizetni" addig is tedd meg magad számára. És ha még a párodat is megleped........


És amit semmiképp ne tegyél:

-ne zsörtölődj, csak elmélyíti a rosszkedvet
- ne fordítsd ezt a párod ellen, ő sem tehet róla
-ne alkalmazz pótlékokat: egy cigi, alkohol, pótevés csak pilllanatnyi kielégülést okoz és emellett káros, hízlal stb.
-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése