üdvözlünk!

Ezen a fórumon babafigyelőbe invitálunk téged. Szeretnénk információkat, praktikákat, hasznos ismereteket megosztani veled e témakörben. Azért, hogy kiegyensúlyozott, boldog legyen számodra ez az értékes idő.

Ugyanakkor arra kérünk, hogy ismereteiddel, tapasztalataiddal te is járulj hozzá ennek az oldalnak a szerkesztéséhez. Ha van olyan téma amiről szívesen olvasnál bővebben, vagy tapasztaltál olyat amiről úgy gondolod mások számára is hasznos lehet kérlek írj!

2010. július 31., szombat

fél évnyi alvást veszíthetünk két év alatt

Az újszülöttek szülei 6 hónapnyi alvási időtől is eleshetnek a gyermek életének első két évében - állapította meg egy tanulmány. Többségük négy óránál is kevesebbet tud zavartalanul pihenni éjszaka a csecsemő sírása miatt. A legtöbb felnőttnek 24 óránként minimum 5 órányi folyamatos alvásra van szüksége, hogy az életfunkciói megfelelően működjenek, de az is előfordul, hogy valakinek 8 óra szükséges. Ezzel szemben

2010. július 16., péntek

Apák napjai akció

Játék az apákért!
Az apák számára is fontos egy kisgyermek születése, de gyakran kirekesztettnek érzik magukat! ez egy kicsit így is van, hiszen a kisgyermek születése után az anya-gyermek olyan szoros kapcsolatban van, hogy ebbe a szoros egységbe bizony nehéz megtalálni a helyét az apának.

A jó hír, hogy az apáknak is fontos szerepe lehet ebben az időszakban. Erre szeretnénk példákat adni nektek, hogy ki hogyan csinálja!

2010. július 12., hétfő

Apák

Így, vagy úgy, de szeretjük őket!
Indul az "apák napjai" akciónk!


2010. július 6., kedd

Nyerteseink

Megtörtént a könyvek kisorsolása hírlevélolvasóink között:
Desmond Morris: Babafigyelőben című könyvét Ogawa nyerte,

Libby Purves : Hogyan ne legyünk tökéletes anyák c. könyve, pedig Mariann könyvtárát gazdagítja ezentúl.


Gratulálunk! Hasznos olvasgatást! Azért minket se feledjetek!

olvasni tanuló babák

Lehet találkozni olyan fejlesztőprogramokkal, amelyekben a szülők már korán megkezdik gyermekük oktatását. Így az olvasni tanítását is. Érthetőek ez a szülői szándék is, hiszen mindenki a legjobbat szeretné csecsemőjének. Ebben a fene gyors világban pedig már attól kell félni, hogy ha nem kap meg idejében mindent el is szalasztottuk a lehetőséget az életben való boldogulásához. Jobb boldoguláshoz mint a miénk!?
De kell-e olvasni tanulni a babáknak?

2010. július 1., csütörtök

Mi a legjobb fejlesztőeszköz?

Az új élet kezdetén a legjobb ami a csecsemő fejlődését elősegítheti az nem más mint az anya!
Nem kell különösebb eszköz, ha rendelkezésére áll egy szerető és elfogadó anya, az megfelel a számára, sőt nélkülözhetetlen. (Még akkor is fontos, ha nem vérszerinti a kötelék)
A szakirodalom, pszichológusok kutatásai számtalan szép példát találtak arra, hogy ha a körülmények sivárak, de kéznél van az anya és a család a fejlődés akkor is biztosított.
Néhány szemléletes példa: